Az áttétek számára “fészket” készítő immunsejtek megcélzásával gátolható a hasnyálmirigyrák áttétjeinek kialakulása.

Akár megelőző, preventív hatása is lehet az új poliinozin-policitidilsav terápiának, amellyel hamarosan megkezdődhetnek a humán klinikai vizsgálatok.

Egy kis elemszámú klinikai vizsgálatban a hasnyálmirigyrák gyógyításában alkalmazza az mRNS technológiát a BioNTech.

Egy új retrospektív tanulmány szerint javultak a hasnyálmirigy duktális adenokarcinómában szenvedő betegek túlélési esélyei, ha neoadjuváns kemoterápiában részesültek.

A pankreász duktális adenokarcinómája (PDA) viszonylag ritka, ám előrehaladott stádiumban felismerve magas halálozású tumortípus (5 éves túlélési aránya mindössze 5%). E betegek azonban sajnos az esetek többségében már csak akkor jutnak diagnózishoz, amikor betegségük előrehaladott stádiumban van, így a medián teljes túlélés (OS, overall survival) mindössze 4,6 hónap.

A pankreász duktális adenokarcinómája (PDAC) a hasnyálmirigy leggyakoribb tumora, az összes hasnyálmirigy-daganat mintegy 95%-át teszi ki. A PDAC jelenleg a 12. leggyakoribb daganat, ugyanakkor a 7. leggyakoribb daganatos halálozási ok világszerte. A PDAC incidenciája Amerikában és Európában (így Magyarországon is) növekszik, miközben a halálozási mutatók alig javulnak. A PDAC kezelésében az R0 reszekció jelenti az egyetlen kuratív lehetőséget. Az elmúlt években a PDAC miatt végzett műtétek halálozása jelentősen csökkent, centrumokban 5% alatt tartható. A műtéti radikalitás határai kitolódtak, az R0 reszekció elérésének érdekében a hasnyálmirigy körüli nagyvénák en bloc reszekciója elfogadottá vált. A sebészi kezelést kombinált onkológiai kezeléssel kiegészítve minél több korai, nyirokcsomóáttétet még nem adó tumor R0 reszekciójával lehetne a túlélést javítani.

Az egyre inkább elöregedő nyugati társadalomban a 21. századi medicina legnagyobb kihívását a rákos megbetegedések megfelelő kezelése jelenti. Ezek közül is kiemelkedő jelentőségű a pankreatikus duktális adenokarcinóma (PDAC), mely a legmodernebb onkológiai kezelések ellenére is rendkívül kedvezőtlen prognózisú malignitás. A rossz túlélési mutatók hátterében a viszonylag késői stádiumban történő felismerés, a sebészi eltávolítás limitációi és az onkológiai kezelések nem megfelelő hatékonysága állnak. Jelentőségét tovább növeli egyre emelkedő incidenciája is. Ezen okok következményeként egyre erőteljesebb a törekvés az invazív daganatok korai felismerésére, aminek központi részét képezi a hasnyálmirigy daganatmegelőző állapotainak észlelése és megfelelő klinikai ellátása is. Ezek közül is kiemelkedő fontosságú az intraduktális papilláris mucinózus neoplázia (IPMN), mely a hasnyálmirigy leggyakoribb cisztikus prekancerózus állapota. Ezen összefoglaló tanulmányban ismertetjük a legfrissebb evidenciaalapú ismereteket az IPMN etiológiai faktorairól, epidemiológiai jellegzetességeiről, patomorfológiai megjelenési formáiról, illetve korszerű diagnosztikájáról és kezeléséről.

A hasnyálmirigy duktális adenokarcinómája (PDAC) az egyik legagresszívabb malignus daganat. A diagnózis felállításakor a betegség általában előrehaladott stádiumban van, sebészi kezelés már nem jön szóba. A rossz prognózis javítása érdekében a PDAC korai stádiumban való felismerése és kezelése a legfontosabb lépés. A jelen összefoglalóban a pankreász duktális adenokarcinómájának és prekurzorainak citopatológiai és hisztopatológiai jellegzetességeit mutatom be. A PDAC patológiájának három fő aspektusa a primer diagnosztika, a reszekátumok makroszkópos és mikroszkópos feldolgozása és a molekuláris patológiai vizsgálatok elvégzése. A PDAC diagnosztikája és kezelése szempontjából is előnyös a betegeket specializált centrumokba irányítani, ahol megfelelő esetszám mellett kellő gyakorlattal rendelkező sebész, klinikai onkológus és erre a területre specializálódott patológus is rendelkezésre áll.

Az eddig nem ismert molekuláris prognosztikai faktorok azonosítása áttörő változást hozhat az agresszív lefolyást mutató hasnyálmiriyrák kezelésében.

Egyre többször állítjuk fel a cisztás pancreas elváltozások diagnózisát, hála az en­doszkópos szonográfia (EUS), az MRI és az MR-kolangio pankreatográfia fejlődé­sének, terjedésének. Tudásunk bővülésével új konszenzusos irányelvek váltották fel a 2006-os ajánlásokat. A cikk áttekinti az új irányelvek diagnosztikus és terápiás megfontolásait, az intraduktális papilláris-mucinózus neopláziás betegek követésének feladatait. A fő pancreas-vezeték lézióinak reszekciója általában indokolt a malignitás nagy kockázata miatt. Az oldalági léziók esetében gondos mérlege­lés után megengedhető a szoros ellenőrzés melletti várakozás. Az MRI a válasz­tandó képalkotó eljárás, az EUS nagy tapasztalattal rendelkező központokban alkalmazható.